KARRIERS

A FOREVERGREEN CSALÁD

 

A ForeverGreen otthont ad összes alkalmazottjának és tagjának, sőt még a helyi közösségeknek is. A ForeverGreen egy otthon. Képzeljen el egy olyan munkahelyet, ahova izgatottan megy dolgozni, tágra nyitott szemekkel! Ahol nincsen taktikázás és pókerarcok, a ForverGreen minden nap pezsgést jelent. A FroverGreen elkötelezett munkatársai személyes fejlődésében és abban, hogy minél nagyobb önállósággal bírjanak ‐ végső soron úgy hisszük, hogy az egyéni sikerekből áll össze az egész sikere.

 

A ForeverGrennél minden nap szezon van. Ez azt jelenti, hogy nem várunk az ünnepekig azzal, hogy élvezzük a bőséget. A helyzet az, hogy minden ForverGreen munkatársnak jár havonta egy fizetett ebédszünet, hogy valami jót tehessen a közösségéért. ForeverGrennél létrehoztunk egy igazán egyedi kultúrát, mely elkötelezett és szenvedélyes dolgozókból áll.

 

“A ForeverGrennél mindenki egyenlő ‐ legyen az a recepciós, vagy a vezérigazgató. Csak mindenki
másért felelős. Nem lehet egy munka sem túl nagy vagy túl kevés, mert tudjuk, hogy a szakmai képességek soha nem fogják túlszárnyalni a személyes fejlődést.”

 

Ron Williams

CEO, Alapító és Elnök

 

FOREVERGREEN ÁLLÁS PROGRAM

 

Egy olyan üzleti kultúrában, ahol mindenki felelősséget vállal a szobában uralkodó légkörért, minden alkalmazott maga felel a sikeréért. A ForeverGreen kifejlesztett egy programot arra az esetre, ha a vállalati csapat egy tagja úgy érzi, hogy máshova jobban passzolna. Ilyenkor segítünk neki megtalálni az alternatívákat alkalmazottként.

Customer Service Representative – Bilingual English/Turkish

 

This position is responsible for answering phones and electronic communications to respond to customer orders, general customer inquiries, billing questions and customer complaints. Project a professional company image through phone and electronic communications.

 

Benefits:

  • Heath/Dental/Vision
  • 401k •Flex Spending/Health Savings Account
  • 10 paid holidays
  • Generous Personal Time Off Schedule
  • Product Purchase Program
  • Time off for Community Service
  • Vasa Gym Discount
  • And more…

 

Essential Duties and Responsibilities:

  • Answer phones promptly, professionally and courteously and respond to customer requests
  • Sell product and place customer orders in computer system
  • Provide customers with product and service information
  • Up-sell products and services
  • Transfer customer calls to appropriate staff
  • Identify, research and resolve customer issues using the computer system
  • Promptly follow-up on customer inquiries not immediately resolved
  • Maintain call quality standards as outlined
  • Update the details of the call in the customer database and complete call logs and reports
  • Research billing issues and misapplied payments
  • Recognize, document and alert the supervisor of trends in customer calls
  • Recommend process improvements
  • Participate in training sessions and workshops and apply training received to job functions
  • Work to achieve team and individual performance plans on a daily and monthly basis
  • Any other duties and/or responsibilities as assigned

 

 

Candidate should possess:

  • Excellent communication skills, speaks clearly; listens and gets clarification
  • Continual attention to detail and follow through
  • Strong interpersonal skills with the ability to communicate effectively with a wide array of people and personalities.

 

Requirements

  • Native Turkish with MLM experience preferred
  • Excellent verbal and written language skills
  • A positive attitude and able to maintain a high energy level throughout shift.
  • Professional personal presentation
  • Reliability and promptness

 

Education Requirements:

  • High School Diploma or equivalent – some college preferred
  • Knowledge of computers and relevant software applications
  • Knowledge of customer service principles and practices

 

Additional Information

Send resume and cover letter to [email protected]